14 június 2011, 17:48

Nem kell félni életet menteni

Nem kell félni életet menteni

Június 14. a véradók világnapja. Nem véletlenül esett erre a napra a választás. 1868-ban ezen a napon született Karl Landsteiner osztrák immunológus orvos. 1900-ban megállapította, hogy az emberi vér csoportokra oszlik.

Június 14. a véradók világnapja. Nem véletlenül esett erre a napra a választás. 1868-ban ezen a napon született Karl Landsteiner osztrák immunológus orvos. 1900-ban megállapította, hogy az emberi vér csoportokra oszlik. Ez a felfedezés maximálisan hatékonnyá és biztonságossá tette a vérátömlesztést. 2005-ben határozták el, hogy a tudós születésnapját úgy fogják ünnepelni, mint a téritésmentes véradás világnapját – mondta el az Oroszország Hangja rádiónak adott interjúban Irina Urszu, a Vörös Kereszt véradó programjának koordinátora.

Június 14-én világszerte szerveznek rendezvényeket – különböző városokban különböző szervezetek. Ez mind a Véradó Szolgálat, mind a Vörös Kereszt, és más véradással foglalkozó szervezetek. Mi például június 14 és 16 között ajándékokat fogunk átadni a donoroknak, akik eljöttek a véradási állomásokra, ezáltal is népszerűsítve és támogatva a térítésmentes véradást.

Nem ismerjük az első önkéntes véradás dátumát. Mint állami rendszer a véradás világszerte a XX. század 40-es éveiben kezdett fejlődni. Abban az időben a Szovjetunióban volt a legfejlettebb a véradási szolgálat intézményeinek rendszere. A Nagy Honvédő Háború éveiben több mint 5 millió donort tartottak nyilván, akik a szakértők adatai szerint 7 millió életet mentettek meg. 1944-ben egy külön jelvényt létesítettek – „Tiszteletbeli Véradó”, amelyet olyan embereknek adtak át, akik többször is adtak vért.

2008-tól Oroszországban a térítésmentes véradás fejlesztését az egyik legfontosabb állami feladatnak nyilvánítottak. Az egészségügyi minisztérium a véradási szolgálat nagy lendületű korszerűsítési programját valósítja meg. Azonban a donori vér iránti igény mindig meghaladja a meglevő készleteket – és ez világméretű probléma.

A szakemberek adatai szerint bolygónk minden harmadik lakosánál életében egyszer végeznek vérátömlesztést. A „donor” szó a latin „donate” – ajándékozni igéből származik. A Vörös Kereszt és más szervezetek arra szólítanak fel, hogy június 14-én – legalább 1 napra – adjanak vért és ajándékozzanak valakinek életet. Ez teljesen veszélytelen eljárás, amelyet modern vérátömlesztő központokban végeznek, és mindössze 15 percet tart. Megjegyzendő, hogy a medikusok kiszámították: a rendszeresen vérüket adó emberek legalább 5 évvel tovább élnek.

  •  
    és megosztani