22 március 2011, 16:28

Valerij Gergijev: „Az orosz lélek tulajdonsága reagálni mások fájdalmára”

Valerij Gergijev: „Az orosz lélek tulajdonsága reagálni mások fájdalmára”

Április 24-én nyílik meg a X. Moszkvai Húsvéti Fesztivál. Az idei zenei rendezvény sajátosságairól nyilatkoztak a szervezők az orosz fővárosban rendezett bemutatón.

„A Japán népe osztályrészéül jutott súlyos megpróbáltatások idején került sor  találkozónkra” – hangoztatta a fesztivál alapítója és művészeti vezetője, Valerij Gergijev karmester, bejelentve, hogy a pétervári Mariinszkij Színház zenekarával együtt jótékony hangversenyt kíván adni az elemi csapás károsultjai támogatása céljából.

„Világos, hogy a hangverseny nem hozhatja vissza azokat, akik áldozatul estek, és nem nyújthat vigaszt azoknak, akik hozzátartozóikat vesztették el.  Egy vagy több hangversennyel nem némítható el a fájdalom, de szerintem az orosz lélek csodálatos tulajdonsága reagálni mások fájdalmára, nem zárkózni el tőle. Amint hírt kaptunk a katasztrófáról, azonnal Verdi Rekviemjét adtuk elő Pétervárott. A megtelt teremben a közönség néma csendben hallgatta a japán népnek szóló támogatás e szavát. A Mariinszkij Színház kollektívája több száz alkalommal fellépett Japánban. Számunkra ez nem csupán hangverseny, hanem fontos kulturális esemény is. Főként orosz zeneszerzők műveit adtuk elő, egyebek között olyan alkotásokat, amelyeket addig soha nem adtak elő Japánban – például, Sosztakovics, Prokofjev dalműveit. Az orosz kultúra iránt mindig nagy volt az érdeklődés Japánban. Ezért szeretnénk, hogy ma egyszerűen megtaláljuk a támasz szavát. Lehet, hogy a húsvéti fesztivál keretében ez kissé megkésett lesz, de ez mégis tiszta szívből jövő gesztus. Hiszen Japán úgy megszenvedte a katasztrófákat! Adj Isten, hogy bolygónkon élő egyik népnek se kelljen átélni ilyesmit újból” – mondta befejezésül Gergijev.

A jubileumi, X. Moszkvai Húsvéti Fesztivált először emelik nemzetközi rangra és Oroszországon kívül rendezvényeire sor kerül Ukrajna, Fehéroroszország, Litvánia és Kazahsztán  fővárosaiban és nagyvárosaiban. Az idei fesztivál nagyságrendje: több mint száz hangverseny, több mint egyezer résztvevő zeneművész, akik 11 országot fognak képviselni. Oroszországban  38 városban adnak hangversenyeket, és ezeknek több mint a felel jótékonysági  rendezvény lesz.

Letöltés

  •  
    és megosztani