15 február 2011, 14:23

Az első séta a szimulált Mars fedélzetén

Az első séta a szimulált Mars fedélzetén

 Kulcsfontosságú momentumot próbáltak ki a virtuális Mars-expedíci

 Kulcsfontosságú momentumot próbáltak ki a virtuális Mars-expedíció résztvevői hétfőn: először sétáltak a szimulált Vörös bolygó felszínén. A terv szerint összesen három alkalommal lépnek ki a bolygóra. A Mars-500 kísérletnek erről a szakaszát a Moszkva környéki irányító központban lehetett nyomon követni.

  A menetrend szerint elsőként az orosz Alekszandr Szmoljevszkij és az olasz Diego Urbina lépett a „Mars felszínére”. Kiszálltak a „leszállóegységet” képző modulból és kiléptek a Mars környezetét jelképező sárgásvörös felszínre. Ezt követően orosz és angol nyelven üzenetet intéztek a Föld lakosaihoz. Szmoljevszkij elmondta, hogy a kiszállást Jurij Gagarin, az első űrhajós útja 50.évfordulójának szentelik. Urbina sikereket kívánt azoknak, akik majd elsőként valóban leszállnak a Marson. Ezt követően a felszíni munkák során kitűzték Oroszország, az Európai  Unió és Kína zászlaját. Harmadik társuk, Vang Jüe kínai űrhajós a „leszálló” modulban maradt, mintegy  biztosítva a kapcsolattartást.

   Ezt követően a program résztvevői gyűjtöttek a felszíni port szimuláló anyagokból.

    A kilépést a nemzetközi űrállomáson alkalmazott, de átalakított Orlan orosz szkafanderekben végezték. A Mars-500 kísérletre ezeknek a szkafandereknek a súlya harmadára csökkentették, miután földi körülmények között nem tudták volna felemelni. De Szmoljevszkijnek és Urbinának így is 32 kilónyi terhet kellett magukon cipelniük.

    A Mars-kísérlet résztvevői február 18-án és 22-én ismét kilépnek a bolygóra. A feladat most már nehezebb lesz: modellálják a meteorit esőt és a homokvihart. A kísérletben résztvevő szakembereknek ilyen helyzetben kell elhagyniuk a felszínt, elsősegélyben részesíteni a tárukat, akik a forgatókönyv szerint „megsérül”.

   Február 23-én a felszíni „leszállóegység” az orbitális modulnál startol, amely folytatja útját a Mars körül két orosz és egy francia  szakemberrel a fedélzetén. A „dokkolást” követő 3 napos karantén után várható a 240 napos „visszatérés” a Földre, amely során számos nem mindennapi helyzetet szimulálnak.

 

 

 

 

  •  
    és megosztani