8 december 2010, 13:07

1812. Egy európai háború krónikája (79. rész)

1812.                                                              Egy európai háború krónikája (79. rész)

Rövidesen azok után, hogy a franciák kivonultak Moszkvából, a városba visszajött az orosz katonaság. Lassan új élet kezdődött az ősi fővárosban.

Rövidesen azok után, hogy a franciák kivonultak Moszkvából, a városba visszajött az orosz katonaság. Lassan új élet kezdődött az ősi fővárosban. Azon a napon, amikor Moszkva szabadulásának alkalmából hálaimát mondtak a moszkvai templomokban, Fjodor Rosztopcsin főkormányzó hintója hajtott be a városkapun. Az orosz főúr megállj-t parancsolt  kocsisának, és amint kilépett a hintóból, földre borult. Arcán könnyeket lehetett látni – emlékeztek vissza azok, akik a hatalom képviselői visszatérésének voltak a szemtanúi. Vajon milyen látvány tárult a főkormányzó elé? A nagy orosz költő, Alekszandr Puskin később leírta, hogy a korábbi gyönyörű, szépséges Moszkva helyett csak romokat lehetett látni, nem maradt egy ép főuri palota, egyetlen cári kastély sem, mind a tűz martalékává vált. Benkendorf ezredes, aki a későbbi években Puskin üldözője lett, 1812 októberében pedig Moszkva első katonai parancsnoka volt, arra emlékezett vissza, hogy amikor bevonult Moszkvába, a város még füstölgött. Szekérrel lehetetlen volt végighajtani az utcákon, mert elhullott állatok tetemei és emberek holttestei zárták el az utat. A háztulajdonosok elmebetegekké váltak, amikor visszajövet nem találták házukat. Csupán a kormos templomtornyok szolgáltak komor útmutatóul a nagy pusztítás közepette. De tévedés lenne feltételezni, hogy a városban csupán oroszokat  lehetett találni.  Itt-ott felbukkantak eltévedt franciák csoportjai, amelyek rögtön a balsorsú városba igyekvő parasztok áldozatává váltak. Puskaszuronyra emelték a francia katonákat vagy pedig kitolták a szemüket. A hatóságok ilyesmivel nem foglalkoztak. Benkendorf első dolga volt rendet teremteni a Kremlben. A csőcselék a Kreml falában robbantások következtében keletkezett rések mellett tolongott, csakhogy bejuthasson a közönségtől elzárt területre és ott szerezzen magának valami zsákmányt. „Egy kozákezred többszörös erőfeszítései árán sikerült csak megtisztítani a martalócoktól, főként kalmükoktól a Kremlt és úgy-ahogy betömni a réseket. A Kreml fala mentén muszáj volt őrláncot kialakítani katonákból!” Benkendorf, belépve az Uszpenszkij székesegyházba, elszörnyedt. Korábban csupán egyszer, I. Sándor cár koronzásán volt ott, de emlékezett a templom fényes díszére. Első látogatása után egy évtizeddel pedig gyalázatos állapotban találta az egykori szép székesegyházat. „A szent ereklyék megcsonkítva, a szentek síremlékei tele voltak emberi ürülékkel, mert a katonaság illemhelyül használta azokat. A szarkofágok díszei megcsonkítva. A templomban lévő szentképek bemocskolva és felvágva hevertek szanaszét. Elvittek mindent, ami kiprovokálhatta volta a katona mohóságát, illetve megtévesztehette azt. Az oltár felborított állapotban, a hordókból kiöntötték a bort a templom padlójára, emberek és állatok tetemei pedig bűzzel töltötték meg a templom boltíveit, amelyeket azelőtt tömjénillat töltött meg.” Benkendorf joggal tartott attól, hogy ha ezt meglátja az orosz muzsik, a Moszkvában hátrahagyott sebesült franciákat széttépik. Ezért gyorsan lezáratta a székesegyházat és ajtajánál őrséget állított ki. Benkendorfnak egybként az a benyomása alakult ki, hogy nem kerülte el az összeomlást a Nagy Iván harangtorony sem. Úgy tűnt, hogy Moszkvában csupán a nevelőintézet nagy épülete maradt épségben. A nevelőintézet előtti téren kivételesen nem voltak tetemek, de magában az épületben igazi bábeli állapot uralkodott. Mortier tábornagy kérésére az épületben katonai kórházat rendeztek be a franciák számára. Azonkívül ott még mindig élt többszáz orosz gyermek is, akiket nem érkeztek elvinni az ellenség támadása előtt Moszkvából.  Ezek mind kenyeret kértek. De kenyér nem volt. A víz is romlott volt. A hatalmas épület folyosóin és udvarain holttesteket raktároztak el: a nyomor, a betegségek és a félelem áldozatait.  Egyéb épen maradt házakban sebesült oroszokat találtak, akik megmenekültek ugyan a tűztől, de éheztek. Segítség, élelem nélkül, holttestek szomszédságában várták, mikor lesz már vége szenvedéseiknek. Danyilevszkij történész és az ő nyomán mások is írják, hogy „Rosztopcsin ezekben a napokban nagyon kényes üggyel volt kénytelen foglalkozni, éspedig a moszkvai lakosok kereseteivel, akik kárpótlást követeltek a tőlük elvett, elrabolt, ellopott, az elégett, illetve elpusztult tulajdonért. A helyzet nagyon bonyolultnak bizonyult. Rosztopcsin valódi salamoni döntést hozott a  kényes ügyben: nem kell kivizsgálni, ki, mit és mikor lopott, rabolt el, hanem egyszerűen „jogosnak kell nyilvánítani azt a vagyonállapotot, amelyik az orosz hadsereg Moszkvába való visszatérése napjára alakult ki”. Egyszóval mindenki azt birtokol, amivel az oroszok visszatérése napjára rendelkezett. Ez égbekiáltó megoldás volt. A „Rosztopcsin-jog” szerint a mások vagyonát kisajátító martalócok egyszerre a tulajdon jogos birtokosaivá váltak. De voltak ennél komolyabb esetek is. Napóleon érkezett több Moszkva környéki földbirtokot adományozni az előtte érdemeket szerzett moszkvaiaknak. Egy lengyel úrihölgynek  Golicina hercegnő birtokát adományozta. Amikor az visszatért családi birtokára, hívatlan vendéget talált ott, aki bemutatta neki Napóleon, majd Rosztopcsin iratát és ennek alapján bejelentette, hogy a föld az őve. Golicina hercegnő kénytelen volt három évig pörösködni, hogy bebizonyitsa: a birtok az övé. A Szuharevszkij piacon szintén rendezetlen volt a tulajdonviszony. A piacon a kereskedők és egyéb vállalkozó szellemű emberek sátrakat állítottak fel az orosz katonaság bevonulásának másnapján és áruba bocsátottak mindent, amit a gazdátlan és kirabolt házakban találtak. A vevő az árusnál láthatta saját vagyontárgyát, de csak úgy kaphatta vissza, ha megvette és kifizette érte a kért árt. Az örökös arisztokata családok nagyobb villái mind  vagy a tűz martalékává váltak, vagy ki voltak rabolva. Pusztán a telkek maradtak meg. ”Ezek az öhitt, fennhéjázó Nariskinék, Golicinék, Gagarinék stb., csakhogy ne kerüljenek koldusbotra, kénytelenek voltak eladni telkeiket a Moszkvában vendégeskedő kereskedőknek: Szityinéknak, Tretyjakovéknak, Scsukinéknak, akik egyszerre csak Moszkvában teremtek sok arannyal.” Ezzel vette kezdetét az a kereskedői Moszkva, amelyiket 40 év múlva a nagy orosz drámaíró, Alekszandr Osztrovszkij mutat majd be színdarabjaiban. Napóleon orosz földről való meneküléséig egypár hét maradt csupán.

  •  
    és megosztani