24 szeptember 2010, 11:12

1812. Egy európai háború története (32. rész)

1812.                                            Egy európai háború története (32. rész)

A hatóságok minden igyekezete ellenére egyre több hír jutott el Moszkvába a napóleoni seregek közeledéséről.  Volt ijedtség, de nem mindenhol. Míg Vityebszkben a hatóságok parancsára a lakosok valóban megsemmisítették vagyonukat, Moszkvában és a közeli településeken ez nem történt meg. Armand de Caulaincourt tanúsága szerint, Vjazma bevételekor a francia seregek sok elrejtett élelmiszert, vagyontárgyat  találtak. Moszkvában még több volt  a „gyűjtögető". Az emberek még bíztak abban, hogy   valahogy elmúlik  a veszély, és a nagy nehezen összegyűjtött vagyontól nem szívesen váltak meg. De a pánik mégis nőtt. Egyszerre csak  hinni kezdtek abban,ami még egy hónappal ezelőtt csak mesének tűnt, hogy Napóleon elevenen megeszi a gyerekeket és szüleik vérével öblíti le, amint azt a „Rosztopcsini lapokban" írták.

   Maga  Rosztopcsin, aki a város katonai parancsnoka volt így számol be a helyzetről: „ Moszkva elhagyása előtt három-négy nappal a moszkvai templomokba „őrjáratok" mentek,hogy ellenőrizzék: helyén vannak-e a csodatevő táblaképek. A városlakók leginkább ezekben az ikonokban bíztak. Éberebb lett a nép." Moszkvában és környékén  kémeket fogtak el. Mindenki kémnek számított, aki valamilyen okból gyanús volt. A kémeket, a spionokat  az egyszerű nép „sampinyonnak" nevezte. Amikor az egyik elfogott szerencsétlent Rosztopcsin elé hurcolták, ő csak annyit mondott: Ez nem sampinyon, ez légyölő galóca, és parancsot adott, hogy engedjék el.  Vjazemszkij írja, hogy a parasztok Moszkvában elfogtak egy Csicserin nevű nemest és „konoksága" miatt jól megverték. Ez a „konokság" abban nyilvánult meg, hogy születésétől fogva süketnéma volt.  Nyikita Muravjov ,a moszkvai egyetem 16 éves diákja elszökött otthonról, hogy Kutuzov seregébe mehessen. De útközben elfogták a jobbágyok. A diáknál megtalálták Oroszország térképét, amire a tájékozódás szempontjából volt szüksége. De a parasztok ezt majdhogynem Kutuzov térképének tartották, és a rajta levő jeleket, az orosz csapatok védelmi pontjainak. A diák hátizsákjából előkerült egy lajstrom is, amelyen Napóleon marsalljainak neve volt feltüntetve, persze franciául. Ebből arra következtettek, hogy a diák Kutuzov tábornokot és katonáit akarja beárulni Napóleonnál. A fiatalembert, miután alaposan elagyabugyálták, megkötözve egyenesen Rosztopcsin elé vitték. Rosztopcsin dühös lett, parancsot adott, hogy a fiút tartsák elzárva addig, amíg „nem derül fény kilétére". Pedig Rosztopcsin nagyon jól ismerte az egész családot. Mindenesetre a szerencsétlen hazafit csak két nap múlva adták át édesanyjának.

    A városban mindennaposakká váltak a tragédiák. Még jól emlékeztek Mihail Verescsagin esetére. Ő ugyancsak  Rosztopcsin karmai közé került. Ahogy Napóleon közeledett Moszkva felé, egyre többet beszéltek egy kupec, egy kerekedő fiának, a daliás 22 éves Mihail Verescsaginnak a letartóztatásáról. Azért került börtönbe, mert úgymond rágalmazó cikkeket írt. Nos, ezeknek a cikkeknek annyi közük volt a rágalomhoz, mint később Majakovszkijnak egy másik költő, Jeszenyin meggyilkolásához. Azaz semmi. Valójában a következő történt: a fiatal Verescsagint édesapja  megtanította franciául és  németül. Abban az időben a nem nemesi származású, de művelt rétegek számára Moszkvában  csak egyetlen olyan hely létezett, ahol megtudhatták a  híreket. Ez az a kávéház volt, amelyet egy török tartott fenn. A török orosz nevet vett fel, Fjodor Andrejevnek hívatta magát. Nos, ebbe a kávéházba járt a haladó szellemű ifjúság. Itt, akárcsak a bécsi kávéházakban, szokás volt, hogy az asztalokon elhelyezik a külföldi lapokat. A fiatal Mihail kávézás közben bukkant rá azokra a régebbi bécsi hírekre, amelyek tartalmazták Napóleon felhívását a „lengyel kampány" kezdetén, és amit a nyugati sajtó az Oroszország elleni háborúnak titulált. Ebben a felhívásban Napóleon azt ígérte,hogy  hat hét múlva vagy hat hónap múlva, de elérkezik a régi orosz fővároshoz. Mihail az olvasottakról beszámolt barátjának, Pavel Meskov ügyvédnek, aki ezt tovább adta egy jó ismerősének. A jó ismerős a menyasszonyának, a  menyasszony  az édesapjának. Lényeg az, hogy két nap múlva a hír   Rosztopcsin fülébe jutott. Éppen reggelizett, amikor az egyik vendége  közölte vele, milyen pánikkeltő hírek járnak a városban. Rosztopcsin torkán megakadt a falat. Parancsot adott, hogy azonnal tudják meg, kik terjesztik a rémhíreket. Így göngyölítették fel a láncolatot, míg eljutottak az ügyvédig, aki szorult helyzetében bevallotta, hogy  barátjától hallotta a dolgot. Mihail Verescsagin naivan elmondta, hogy ezt a felhívást ő a kávéházban olvasta, az újságban, ami az asztalon hevert. A nyomozó nem tudott idegen nyelveket, nem hitte el, hogy újságban szereplő hírről van. A kereskedő fiát nagyon megbüntették, mert példát akartak statuálni. Félholtra verték, agyrázkódást kapott, majd ezt követően kényszermunkára ítélték Nyercsinszkbe, ahol meghalt. A barátját, aki továbbadta a hírt megfosztották nemesi rangjától és Szibériába száműzték. Sok ehhez hasonló tragédia történt azokban az időkben. Jurij Lotman neves orosz tudós  említi, hogy Karamzin, a nagy orosz történész szerette volna feleségét és két lányát elvinni Moszkvából, de egyszerűen nem volt hozzá pénze. Augusztus közepére már közel tízszeresére nőtt az igavonó állatok ára. Minden borzalmasan drága lett, amivel szállítani lehetett. Mondják, hogy akadtak nagyokosok, akik még sertéseket is próbáltak kocsik elé fogni. A lovak aranyat értek. A híres Karamzin  elkeseredésében szinte sírt. Őt ráadásul franciabarátnak tartották. Valaki a moszkvai ismerősei közül még furcsállta is, hogy miért kellene Karamzinnak elmenekülnie. Végül is a történésznek egy Katalin korabeli időkből való nagyúr segített, aki hatalmas összeget adott neki „ a világvége előtt", ahogy akkor mondták. Ennek az összegnek a felhasználásával Karamzin két nappal a borogyinói csata előtt  feleségét és gyermekeit el tudta küldeni Jaroszlavlba. Ő maga   viszont  maradt. Alig több mint egy hét volt hátra a moszkvai tűzvészig.

 

 

 

 

 

 

  •  
    és megosztani