11 szeptember 2010, 10:00

Terrorizmus: globális és részgonoszság

Terrorizmus: globális és részgonoszság

A világ az idén harci készenlétben várja szeptember 11

A világ az idén harci készenlétben várja szeptember 11-ét. A társadalomban nagy visszhangot keltettek egyrészt  egy mecsetnek a groud zero közelében való építésére vonatkozó tervek, másrészt pedig Terry Jones lelkész azon fenyegetése, amelyik erre való válaszként hangzott el a Korán 200 példányának elégetéséről.  Ezek az események alkotják a new yorki WTC-tornyok felrobbantása 9. évfordulója hátterét.

Egyébként magában az USA-ban a szenvedélyek lecsillapodtak a 2001-ben elkövetett terrorakció emlékére létesített Hazafi-nap előtt. Jones lelkész meggondolta magát és már nem kívánja elégetni a muzlim hívők szent könyvét, az mecsetépítés befektetői pedig megígérték, hogy a mecsetet a tragédia helyétől távolabb eső helyen vonják fel, legalábbis a lelkész szavai szerint.

Az elmúlt 9 év során robbantásos merényleteket követtek el Afganisztánban, Irakban és Pakisztánban, nyugat-európai országokban, az Észak-Kaukázusban. A new yorki ikertornyok és a Pentagon elleni légitámadás után azon nyomban a  nemzetközi terrorizmus  ellen meghirdetett totális háború ellenére  világszerte nem szűnnek a terrorakciók.

Jelenleg az elemzők túlnyomó többsége szerint a „nemzetközi" terrorizmus elleni erőharc önmagában nem képes sikerre vinni a világközösséget. Maga a kérdésfelvetés volt helytelen - véli a Rosszija v globalnoj polityike magazin főszerkesztője, Fjodor Lukjanov. „Szeptember tizenegyedike után, amikor Amerikát  és az egész világot mélységesen megrázták az események, a nemzetközi terrorizmus elleni harc bizonyos időre a nemzetközi viszonyok gerincét alkotta. Úgy tűnt, hogy a nemzetközi terrorizmus ki fogja szorítani azt, amit korábban ideológiai konfrontációnak neveztek. Azt gondolták, hogy ez mindenki ellen irányuló veszély, hogy mivel fanatikusokról, a humanitás ellenfeleiről van szó, mindenki összefog velük szemben. De egyhamar kiderült, hogy a valóságban nem létezik a nemzetközi terrorizmusnak nevezett jelenség. Rengeteg különböző fajta terrorizmus létezik. Általában a terrorizmus ellen harcolni lehetetlen. Egy-egy konkrét országban vagy világrészben lehetséges a terrorizmus megnyilvánulásai ellen harcolni. Végeredményben mindenütt helyi gyökerei vannak a terrorizmusnak..."

Ma a  new yorki ground zero helyén rendezett emlékceremónián  2752 nevet olvasnak fel. A felolvasással nemcsak a 2001. szeptember 11-én életüket vesztett emberek, hanem a terrorizmus mindegyik ártatlan áldozata emlékének kívánnak adózni.

  •  
    és megosztani