27 augusztus 2010, 13:34

Katonazenekarok találkozója Moszkvában

Katonazenekarok találkozója Moszkvában

   Szeptember 4. és 9. között harmadik alkalommal rendezik meg Moszkvában

 Szeptember 4. és 9. között harmadik alkalommal rendezik meg Moszkvában a katonazenekarok találkozóját. A Vörös téren megtartják a Szpasszkij torony elnevezésű nemzetközi  zenei fesztivált. Szergej Hlebnyikov, a moszkvai Kreml parancsnoka a Rosszijszkaja  Gazeta napilapnak elmondta, hogy elsősorban olyan országok mutatkoznak be,  amelyekből tavaly nem voltak katonazenekarok a fórumon. Ugyanakkor  akárcsak tavaly, a franciák most is jelen lesznek, miután 2010-ben  kölcsönös kulturális évadot tart a két ország. Az orosz fesztivál állandó partnerei népszerűsítik Oroszországot, az orosz kultúrát, elősegítik a nemzetközi együttműködés fejlesztését. Hlebnyikov felhívta a figyelmet arra is, hogy a fórum színhelye a Vörös tér, és ilyen színpad sehol máshol nincs.

 A Szövetségi Antimonopol Szolgálat szerint nincs alapja az árdrágulásnak az oroszországi élelmiszerpiacon, így a drágulás a nagykereskedők összebeszéléséből adódik. A szolgálat kész megbüntetni az ügylet résztvevőit -írja a Novije Izvesztyija. A bírság a társaság éves forgalmának akár 15 százaléka is lehet.  Ugyanakkor  az orosz Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte, hogy az aszály kihat  majd az árak alakulására. A szakértők szerint a tikkasztó hőség miatt 15 milliárd dolláros veszteség érte az országot.

Amint a Nyezaviszimaja Gazeta írja, várható az autók eladásának gyors növekedése. Érdekes, hogy az év elején a külföldi  gépkocsigyártók körében egészében véve visszafogottak voltak az előrejelzések az oroszországi autópiac fejlődését illetően. De beindult a régi személyautók leadásának programja, amely százezreket érintett. Dmitrij  Baranov,a „Finam Menagement" társaság vezető szakértője  szerint a hazai piac támogatásában ugyancsak hathatós lépés volt,hogy elérhetővé váltak a hitelek az Oroszországban gyártott autók megvásárlására.

 

 

 

 

 

  •  
    és megosztani