18 augusztus 2010, 16:15

Ki számára nincs hely „Nagy Európában"?

Ki számára nincs hely „Nagy Európában"?

A francia médiákban a közelmúltban egy rövid hí

A francia médiákban a közelmúltban egy rövid hírt tettek közé. Az ország dél-nyugati részén, Bordeaux-ban megbénult a forgalom az egyik autópályán. Kiderült, hogy a cigányok zárták el az autósztrádát. Táborukat ugyanis - több tucat hasonló táborhoz - felszámolták Nicolas Sarkozy elnök  döntése alapján. „Ez már háború" - mondják az újságírók és jogvédők. A hatalom berkeiben természetesen nem hangzik el nyíltan a „háború" szó. Sarkozy és miniszterei  keményszavú  nyilatkozataiból ítélve azonban megállapítható, hogy a hatóságok elszánták magukat a határozott fellépésre. Októberig az országban mintegy 300 illegális cigánytábor felszámolását tervezik a jelenlegi hatszázból. Azonkívül az adóhivatal munkatársai tömeges ellenőrzést kívánnak megvalósítani a táborokban.

A hatóságok azok után szánták el magukat erre a lépésre, hogy Saint-Aignan  városban a helyi cigány közösség tagjai pogromot rendeztek. A rendbontás akkor kezdődött, amikor egy csendőr lelőtt egy cigány fiatalembert, aki gépkocsiján át akarat hajtani egy rendőrőrhelyen. Brice Hortefeux belügyminiszter nyilatkozata szerint a törvényeket sértő cigányokat „haladéktalanul" deportálni fogják, elsősorban Romániába és Bulgáriába. Éppen a nevezett országokban a legnagyobb  a cigány lakosság száma. Nicolas Sarkozy kijelentette, hogy „Franciaország törvényei érvényesek minden személyre, aki az ország területén tartózkodik, így a nomádokra is".

Megjegyzendő, hogy Franciaországban hivatalosan nem használatos a „cigány" szó. Gyakran nevezik őket „utazó embereknek". A sajtó adatai szerint  95%-uk, azaz 380 ezer fő francia állampolgár.  Ennélfogva jogi értelemben érthetetlen Sarkozy fenyegetése, hogy  megfosztják őket a francia állampolgárságtól, illetve  kiutasítják az országból. Más kérdés a többi 20 ezer ember, aki  nagyrészt Romániából vagy Bulgáriából érkezett, amely országok eddig még nem tartoznak a Schengen-i övezetbe.  Nekik  bizonyára a közeljővőben muszáj lesz visszatérniük hazájukba. Nehezen vitatható, hogy  Franciaországban a cigány települések a bűnözés fészkei lettek. De az ellenzék szavai szerint a francia hatóságok  már vagy 20 éve ígérgetik, hogy legális táborokat alakítanak ki a cigányok számára, de vajmi keveset tettek ezen a téren.  Bulgáriában, amelyik  nem régen a „Nagy Európa" tagországa lett, a cigányok 70% nem dolgozik. Szó sincs semmiféle reális alappogramról, amelyik  társadalmi intergrálódásukat szolgálná. Tehát  távoli „utazásra" nemcsak a „nomádok csillaga" vonzza őket, hanem az elemi nyomor is.

más uniós tagországban, egybek között csehországban, Magyarországon, Olaszországban, Németországban is komoly a cigány/roma probléma.

Cornelia Ernst, a német Baloldal EP-képviselője ezzel kapcsolatban elmondta: „Szerintem évszázadok során tartós előítélet alakult ki a romákkal szemben. Európának még meg kell oldania ezt a sokrétű problémát. Azzal kell kezdeni, hogy lerántjuk a hallgatás leplét róla. Jelenleg az Európai Parlamentben jelentés készül, amelyik a romákkal és sintikkel kapcsolatos helyzetet kívánja javítani. Remélem, hogy ki fogják dolgozni a lakosság e csoportjai iránti politika keretelveit, és e politikai irányvonal érvényesítésében részt fog venni mindegyik európai állam."

Az EU-bővítés minden egyes hullámát általában a közös európai otthon vendégszeretetéről szóló eszmefuttatások kísérték. „Európában mindenki számára van hely" - hangoztatták. De kiderült, hogy mégsem mindenki számára. Azonban talán nem a legjobb megoldás, ha a „nemkívánatos" lakosnak az ajtóra mutatnak.

  •  
    és megosztani