30 július 2010, 16:19

Becsületkódex az oroszországi tisztviselők számára

Becsületkódex az oroszországi tisztviselők számára

  Mind keményebb „keretek" közé szorítják az oroszországi köztisztviselőket.

Mind keményebb „keretek" közé szorítják az oroszországi köztisztviselőket. Az állami szolgálatban állók számára korlátokat állítanak fel, amelyek gátolják a hatalom és az üzleti világ összefonódását. Az ezzel kapcsolatos törvény már életbe lépett. Az orosz államfő aláírta a rendeletet a korrupció ellenes törvény megvalósításával kapcsolatos intézkedésekről is.

   Most a köztisztviselők a munkahelyükről való távozásukat   követően, két évig nem dolgozhatnak olyan szervezetekben, amelyek kapcsolatban állnak korábbi tevékenységükkel. A követelmények megsértése kemény gazdasági és jogi szankciókat von maga után. Az ex-hivatalnok összes új helyen kötött szerződése semmisnek nyilváníttatik. A jövedelem pedig az államot illeti meg.  Speciális munkaügyi bizottságtól kell engedélyt kérnie a köztisztviselőnek, amikor más munkahelyen akar elhelyezkedni.

   A nómenklatúrát ősszel még egy meglepetés várja: megjelenik a viselkedési normatíva, amelynek projektjét már jóváhagyta az elnök mellett működő korrupcióellenes bizottság. Ez a dokumentum emlékeztetni kívánja a bürokratákat, hogy közszolgák - jelentette ki Kirill Kabanov, a korrupció elleni bizottság vezetője.

   - A hivatalnok és az állampolgár közötti viszonynak meg kell változnia. A köztisztviselőnek meg kell értenie, hogy ő - akár az eladó vagy a pincér - szolgáltatást nyújt.  Számomra, mint állampolgár számára fontos, hogy a hivatalnokokat meg fogják büntetni goromba viselkedésükért.

  A viselkedéssel kapcsolatos szolgálati szabályzatot már ősszel elfogadják. Olyan típus dokumentumról van szó, amelyet minden állami szerv a saját specifikumának megfelelően módosíthat. A kódex része lesz a munkaszerződéseknek, amelyeket az új munkatársakkal kötnek, illetve újrakötik a régebbiekkel. A normák megszegése fegyelmit von maga után, egészen az elbocsátásokig.

   A jogvédők szerint a kormány által foganatosított korrupció ellenes    intézkedések  nem lehetnek hatékonyak társadalmi ellenőrzés nélkül. Az idén közel 3 ezren végzik el a korrupció elleni tanfolyamot, amelyet a számvivőszék és a főügyészség dolgozott ki.

 

 

 

  •  
    és megosztani