30 július 2010, 11:44

Ella Pamfilova benyújtotta lemondását

  Ella Pamfilova, az orosz államfő mellett működő, az emberi jogokkal  

Ella Pamfilova, az orosz államfő mellett működő, az emberi jogokkal  és  civil társadalom fejlesztésével foglalkozó tanács elnöke lemond tisztségéről. Az  Interfaxnak adott interjújában nem nevezte meg  döntésének  okait,csak annyit mondott, hogy  önállóan, külső nyomás nélkül  határozott így. Pamfilova közölte: alapvetően megváltoztatja tevékenységi körét, azaz nem akar politikával foglalkozni.

  •  
    és megosztani