30 november 2009, 14:19

Oroszországi prioritás a külföldi honfitársak támogatása

Moszkvában december elsején kezdi el munkáját a külföldön élő honfitársak világfóruma, amelyen 90 országból közel ezer vendég vesz részt.

Moszkvában december elsején kezdi el munkáját a külföldön élő honfitársak világfóruma, amelyen 90 országból közel ezer vendég vesz részt. A kongresszuson megvitatják, melyek a leghatékonyabb és leginkább igényelt formái a honfitársak támogatásának. Ezt Alekszandr Csepurin, az orosz Külügyminisztérium honfitársakkal foglalkozó Főosztályának vezetője jelentette ki az Oroszország Hangja Rádiónak adott interjújában.
   Véleménye szerint napjainkban gyökeresen megváltozott a külföldön élő oroszok viszonya történelmi hazájukhoz. Látható a pozitív irányú változás –jelentette ki a diplomata.- Ez elsősorban az orosz külpolitika változásával függ össze, amelyben egyik kiemelt irány a kapcsolatok erősítése a honfitársakkal. Az utóbbi években elterjedt gyakorlat, hogy országunk vezetői külföldi útjaik során találkoznak az orosz közösségek vezetőivel. Így Szergej Lavrov külügyminiszter, aki a külföldi honfitársakkal foglalkozó kormánybizottság vezetője, csupán az idén közel húsz ilyen találkozót tartott.
   Moszkva igyekszik maximálisan aktivizálni a munkát Oroszország őslakos népei valamennyi külföldi közösségével. Ebben ugyanilyen fokú érdekeltséget kell tanúsítaniuk a régióknak is — mondta Alekszandr Csepurin.
   -A régiók nagyon fontos tartalékai annak, hogy tovább bővüljön az együttműködés a külföldön élő honfitársakkal. Az utóbbi években egész sor találkozót rendeztünk, köztük „Az oroszországi régiók és a külföldi honfitársak” című konferenciát. Ennek eredményeként a régiók kidolgozták saját programjaikat. Ma 20 ilyen program van.
  — Itt az orosz nyelv támogatásáról, könyvek ajándékozásáról, nyári táborok szervezéséről van szó. A régiók és a külföldi orosz közösségek közötti együttműködés hasznos a gazdasági kapcsolatok kialakítása szempontjából is- mondja Alekszandr Csepurin.
A honfitársak kongresszusán az együttműködés egyéb témái is szerepelnek a napirenden. Így a honfitársak jogainak és törvényes érdekeinek védelméhez való hozzájárulás. Egyebek között az anyanyelv használatához való jog ott, ahol nem tősgyökeres az orosz lakosság. Még egy téma, amire nagy figyelmet fordítanak a kongresszus vendégei: az orosz nem kormányzati jogvédő szervezetek és alapítványok létrehozása és erősítése. Ezek segíthetnek abban, hogy megkapják az orosz állampolgárságot azoknak a honfitársaknak a gyermekei, akiknek házastársa külföldi. Alekszandr Csepurin szerint a munkában azokra az országokra kell helyezni a hangsúlyt, ahol legélesebben jelentkeznek a honfitársak problémái. A küszöbönálló fórumon kialakíthatják a további konstruktív munka irányait.





  •  
    és megosztani