13 november 2009, 11:19

EU: egyelőre nem jön ki a pasziánsz

Az Európai Unióban két új tisztség – az unió

Az Európai Unióban két új tisztség – az uniós elnök és a külügyminiszter posztja – egyelőre még betöltetlenül marad, és ez aggasztja az Európai Unió tagországainak vezetőit. Az európai fővárosokban a légkör olyan, mint a lóversenypályán szokott lenni a rajt előtt: vajon kinek van nagyobb esélye? Az európai médiákban az unió november 19-i csúcstalálkozóján legesélyesebbnek számított jelöltek nevei tűnnek fel. Ennél sokkal ritkábban vetődik fel az a lényeget érintő kérdés, hogy milyen reális határa lesz az EU egységes politikai irányvonalát megszabó vezetők hatalmának.

Az elemzők egyetértenek, hogy az Európai Unió Tanácsa elnöki tisztségére bizonyára nem egy ambiciózus, hanem inkább színtelen figurát fognak jelölni. A tisztán képviseleti feladatok ellátására – márpedig a nagy politika nagyjai ezt a szerepet szánják neki ¬– egy ilyen személy lenne a legmegfelelőbb. A külügyminiszteri poszt már egészen más lapra tartozik, hiszen ő fogja védelmezni a nemzetközi porondon a 27 uniós tagország érdekeit. És ez nem lesz könnyű feladat, már csak azért is, hogy a szervezeten belül sincs meg az egyetértés számos problémában, beleértve az energetikát és az unió bővítése kérdését. De van még egy előfeltétel: azok az országok, amelyek nem tagjai a NATO-nak, nem tarthatnak igényt a miniszteri posztra. Az orosz külügyi tárca Nemzetközi Viszonyok Főiskolája (MGIMO) tanszékvezetőjét, Oleg Baranovot kerestük fel azzal a kérdéssel, hogy az uniós külügyminiszteri tisztség akkor bizonyára nem irigylésre méltó beosztás.

„Az EU működéséről szóló lisszaboni szerződés feladata fokozni és könnyebbé tenni az unió irányíthatóságát. Az Európai Tanács elnökét 2,5 évre fogják megválasztani a mostani gyakorlattól eltérően, amikor mindegyik uniós tagország egy-egy félévig elnököl a szervezetnél. A másik tisztséget betöltő személy – a külügyi főképviselő – egyszerre két nyerget fog megülni: az Európai Tanácsban és az Európai Bizottságban is.

Bonyolult intrika. Bajon képes lesz-e egymással együttműködni az Európai Bizottság elnöke és a két vezető, vagy pedig mindegyik maga felé húz majd? Eszményi megoldás lenne, ha az Európai Tanács vezetőjét egyfajta elnöknek, talán egyfajta tiszteletbeli elnöknek tekintik, a bizottság elnökét pedig kormányfőnek, a harmadikat pedig külügyminiszternek.

A külügyminiszternek nagyon nehéz feladattal kell majd megbirkóznia. Ki kell majd építenie viszonyát a fenti háromszögön belül. Alárendelt szerepet nem akar majd elfogadni, hiszen kapcsolatokat kell kiépítenie az unió mindegyik tagországával. A tagországok viszonya pedig eléggé eltérőek, sőt, számos kérdésben olykor ellentmondóak. Ilyen kérdés az orosz politika, az energetikai biztonság, az iszlám világgal, Izraellel ápolt viszony, a kereskedelmi politika, az EU békefenntartó szerepe. Az új külügyi főképviselőnek diplomáciai rátermettségét kell majd bizonyítania tevékenysége hatékony megszervezése szempontjából.

Azonban annak ellenére, hogy Brüsszelben nagy reményeket fűznek a lisszaboni szerződéséletbe lépéséhez, nem zárható ki, hogy a döntéshozatal folyamata mégis akadozni fog. A nagyhatalmak nem kívánják majd átengedni a főképviselőnek saját jogaikat, a kis országok vezetősége pedig minél több nyereséget akar majd húzni a kialakult helyzetből. Így nem zárható ki, hogy újabb nézeteltérések merülnek fel,” – mondta a szakértő.

Azonkívül fennáll a hatáskörök kettősségének veszélye. Hova, kihez fordul majd egy ország, amelyiknek, mondjuk, érdekei vannak Németországban, illetve Franciaországban? Az EU képviseletének nevezett hangyabolyba vagy pedig közvetlenül a nevezett országok nagykövetségeihez?

„Az efféle veszély fennáll. A külpolitikában – az 1992-ben meghirdetett egységes irányvonal ellenére – azt a politikát gyakran hatástalannak tartják. Számos uniós nagyhatalom inkább önállóan lép fel a nemzetközi porondon és nem kívánja feláldozni kétoldalú viszonyát az általános uniós kompromisszumokért. Láthatjuk ezt Németország, az utóbbi években pedig a Sarkozy vezette Franciaország esetében is. Nemcsak az Oroszországgal ápolt viszonyról van szó. Említhetjük a volt gyarmatok iránti politikát, amelyiket mindegyik ország a maga módjára alakít ki. Nehezen alakul ki a nemzeti és uniós diplomácia egyensúlya. Ez nagy politikai akaratot és nagy türelmet igényel az európai országoktól.”


  •  
    és megosztani