12 november 2009, 11:02

Parlamenti üzenetének előkészítéséhez meghívta Oroszország lakóit Dmitrij Medvegyev

A gazdaság modernizálása, a technológiai fejlődés, a választási rendszer fejlesztése, az állami korporációk sorsa.

A gazdaság modernizálása, a technológiai fejlődés, a választási rendszer fejlesztése, az állami korporációk sorsa. Íme néhány téma, amelyekkel a Szövetségi gyűléshez szóló éves üzenetében foglalkozik Dmitrij Medvegyev államfő.
   Az üzenet az oroszországi hatalom fő programdokumentuma. Támpontokat ad a társadalomnak ahhoz, hogy az elnök véleménye szerint melyek a kiemelten kezelendő problémák, és milyen módon kell megoldani azokat. A dokumentum általában kétharmad részben az ország belső problémáival foglalkozik, egyharmada pedig a nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos. Dmitrij Medvegyev számára ez a második, az orosz állam történetében pedig a 16. elnöki üzenet.
   A korábbi üzenetektől a mostani különbözik az előkészítést illetően. Az államfő most első ízben vonta be a közvéleményt a dokumentum megvitatásába. Az üzenet valójában az oroszországi hatóságok rövid- és középtávú akcióprogramja. Két hónappal ezelőtt Medvegyev cikket közölt „Oroszország, előre!” címmel. Ebben felhívta az érdeklődőket, mondják el véleményüket az ország fejlődéséről, az alapvető problémák megoldásáról és tegyenek javaslatokat. A cikkben az államfő kijelölte az ország fejlődésének stratégiai irányait: ezek között nevezte meg a gazdasági lemaradás és a nyersanyag függőség leküzdését, a totális korrupció elleni harcot, a félig szovjet szociális szféra megváltoztatását, a demokrácia fejlesztését, a negatív demográfiai folyamatok megfordítását, a helyzet stabilizálását a Kaukázusban. A vita menetét kommentálva Dmitrij Medvegyev kijelentette:
- Elvileg fontos számomra, hogy a dokumentum vitája az orosz társadalom közreműködésével folyt. Miután a cikkben elég részletesen van szó a stratégiai megközelítésekről, úgy gondolom, az Üzenetnek konkrétabbnak, tárgyszerűbbnek kell lennie. Választ kell adnia a cikkben felvetett kérdésekre. A javaslatok továbbra is érkeznek az elnöki hivatalba,a kormányhoz, az elnöki honlapra. És itt nemcsak az ajánlások mennyiségéről van szó, bár ez önmagában is fontos. Hiszen láttatják, hogy az érintett problémák érdeklődést váltanak ki. Fontos az, hogy a vitában nagyon különböző emberek vettek és vesznek részt- vállalkozók, tudósok, diákok, szakértők. Ezt én igen szerencsés dolognak tartom.
   Az elnök közös munkára szóló felhívására igen aktívan reagáltak. A Kreml hivatalos honlapjára több mint 17 ezer javaslat érkezett a legkülönbözőbb témákban, szervezetektől és magánszemélyektől. Kulcstéma lett a gazdaság, a technológiai modernizáció, a politikai rendszer,,az államigazgatás és a civil társadalom fejlesztése, a bírói rendszer áttekintése ,a korrupció elleni harc, az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában kialakult helyzet, a nemzetbiztonság, az ökológia, a külpolitika.
Ismeretes, hogy az elnök „Oroszország, előre!” című cikkére még a büntetését töltő Mihail Hodorkovszkij, a YUKOS ex-vezetője is reagált. Natalia Timakova, az államfő sajtótitkára megerősítette, hogy az elnök áttekintette Hodorkovszkij javaslatait.
   Ma derül ki, hogy milyen javaslatokat vett figyelembe az elnök, milyen célokat és terveket tűz ki az ország elé. Dmitrij Medvegyev elégedett a dokumentum nyilvános előkészítésével. Rámutatott, hogy konstruktívnak bizonyult az Üzenetet megelőző vita. –Oroszországban a „Rosszija” és az „Egyes „ tévécsatorna egyenes közvetitést ad az esemény színhelyéről. A világ több mint 50 országában 39 nyelven ismerkedhetnek meg az elnöki üzenettel az Oroszország Hangja Rádió hallgatói. Az internethasználók orosz,angol és arab nyelven videoközvetítés utján követhetik nyomon az eseményt. Ebben a „Vesztyi” és a Russia Today” rádiótársaságok lesznek a partnerek.




  •  
    és megosztani