5 november 2009, 14:40

„Lisszabonnal” semmi sem változik Európában

Amikor november 3-án a cseh elnök még csak készült

Amikor november 3-án a cseh elnök még csak készült a Lisszaboni szerződés aláirására, lengyel partnere, Lech Kaczynski árverésen eladta azt a tollát, amely a ratifikálás legfelelősebb pillanatában tört el. Igaz, Václav Klaus az utolsó aláirók versenyében mindenkit legyőzött. Azt mondják, Csehországban még fogadásokat is kötöttek, hogy az elnök mikor teszi meg azt, amit makacsul nem akar. De Klausnak már nem volt kibúvója, miután az EU-csúcs megszavazta a „cseh kivételt”, és a cseh alkotmánybiróság meghozta döntését.
  -Hogyan tovább? -tette fel a kérdést telefonon tudósitónk, Gajane Hanova, Ján Petránek vezető cseh politológusnak.
  — Van ennek a históriának egy eléggé kesernyés mellékize. A szerződésért vivott küzdelem nem volt éppen ideális. Végül is itt egyetlen kérdésre kell választ adni: milyennek kell lenniük az államközi kapcsolatoknak az EU-n belül? Föderativ jellegűeknek? Vagy szabadabbaknak? Számos cseh úgy véli, hogy az „új rendben” a szavukat nem hallják meg, és a döntő szó a főszereplőké, Franciaországé és Németországé lesz. Hiszen számos kérdésre még mindig nincs világos válasz. Például arra sem, hogyan épül ki az európai biztonsági politika, mi lesz itt a stratégiai koncepció. Nem világos a választási mechanizmus, a jogok elosztása a tagállamok és a központ között. Nyolc éve folyik az útkeresés, és „Lisszabon” ebben az értelemben nem jelent végállomást. Hamarosan szükség lesz újabb szerződésekre, újabb játékszabályokra. Visszaidézhetjük a történelmet: Római szerződés, Maastrichti, Amszterdami és most a Lisszaboni szerződés. Higgyél el, hamarosan megkezdődik a kritika. A szerződés valóban nincs jól megszerkesztve: összekeverednek a sokoldalú, a kétoldalú, a nemzeti és a nemzetek feletti kapcsolatok…
  — Honnan ez a pesszimizmus, amikor egész Európa örül? A Lisszaboni szerződésben megfogalmazott reformok arra hivatottak, hogy még inkább egységesitsék Európát. Igy egy nagyhatalom kialakitása is felsejlik.
  — Európa nem érett meg arra, hogy szuperhatalom legyen! Több nemzedéknek kell felváltania egymást ahhoz, hogy a kontinensen az egyes népek közötti kapcsolatokban kialakuljon a harmónia, kiegyenlitődjenek a szociális feltételek a különböző országokban…Ez meglehetősen fájdalmas folyamat, amely időnként tiltakozást vált ki. Nem hinném, hogy a problémák megoldódnak azzal, hogy az EU-nak lesz elnöke és külügyminisztere.
  — De Oroszországnak talán könnyebb lesz az új formátumban párbeszédet folytatnia az Európai Unióval?
  -A Lisszaboni szerződéssel ezen a téren semmi sem változik. Ahogy eddig is különleges kapcsolatai voltak Oroszországnak Németországgal, azok maradnak továbbra is. Teljesen más a párbeszéd hangneme Nagy-Britanniával vagy Olaszországgal. Naiv dolog azt hinni, hogy Európa mostantól egységes külpolitikát folytathat. Évtizedek kellenek az ellentmondások megszűnéséhez, a közös nevezőre jutáshoz. Ezért nevezném – a jogi terminológiát használva- a „lisszaboni sikert” „semmisnek”.


  •  
    és megosztani