28 szeptember 2009, 13:32

Rátalál-e Európa a saját hangjára?

Oroszország és az Egyesült Államok találtak békülékeny momentumokat az amerikai rakétaelhárító rendszer elemei telepítésének kérdésében, valamint Teherán nukleáris ambícióinak problémájával kapcsolatban, azonkívül kifejezték készségüket, hogy hatékonyan csökkentik stratégiai támadó fegyvereiket. Akkor minden jól megy?


Valami zavar engem ebben a folyamatban. Nem, egyáltalán nem ellenzem a két nukleáris világhatalom közeledését egymáshoz. Csak azt kérdezem magamtól, miért érik be a többiek annyival, hogy mint nézők vannak jelen ennél a párbeszédnél. Némelyek azért, hogy támogassák az egyik felet jóváhagyó, vagy közömbös hallgatásukkal, mások azért, hogy hasznot húzzanak maguk számára ebből a folyamatból, olykor egészen pici hasznot.


Nekem, mint orosz állampolgárnak, talán hízeleghetne, hogy országom olyan fontos tényezője földünk sorsa számára, mint a múltban is volt. De a helyzet az, hogy a világ gyökeresen megváltozott a „hidegháború” lezárulása után, és ennek a változásnak a felelősség egyenletesebb megoszlásához kellett volna vezetnie világunk kollektív irányításában. Nem mondhatjuk azt, hogy ennek szükségességével egyáltalán nem számolnak. De ezt a kollektív felellőséget komoly aránytalanság jellemzi.


Valóban, az, hogy a „húszak” találkozója a közelmúltban gazdasági világfórummá alakult, lényegében háttérbe szorítva a „nyolcakat”, azt mutatja, hogy a különböző kontinensek gazdaságilag fejlett országai megértik erőfeszítéseik egyesítésének és koordinálásának szükségességét, hogy együtt harcoljanak a világválság ellen. Azonban a G20-tagok többsége korántsem vállalja készségesen a felelősséget, amikor a biztonság problémáiról van szó. Pedig ezek nem kevésbé fontosak jövőnk szempontjából.


És itt elsősorban Európára gondolok. Legyünk őszinték: Európa Barack Obama színrelépéséig csak úgy tett, mintha követné az Egyesült Államok republikánus vezetésének geopolitikai szeszélyeit. A valóságban ez felelőtlen passzivitás volt, és ezért Európa nagy árat fizethetett volna. Egy kis illusztráció ehhez a tézishez: Sarkozy elnök lelkesen támogatta Obama elnök döntését, hogy lemond az európai rakétaelhárító pajzsról. De ebből logikusan következne, hogy Sarkozy úr tudatában volt annak a veszélynek, amellyel jár ez az ötlet Európa és országa számára. Akkor hol volt Franciaország – és egész Európa – amikor George Bush bejelentette ezt a tervet?


Csak azért beszélek erről, hogy feltegyek egy kérdést: kész-e Európa arra, hogy elgondolkozzon felelőségén a világ biztonságáért abban a helyzetben, amikor az Egyesült Államok Obama személyében lemondott messianisztikus nagyzási hóbortjáról?


  •  
    és megosztani